Második üzenet: "Az Indigó serdülok és tizenévesek: az egzisztenciális krízis, és hatása a családra" - Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével
Tizennyolc éves fiamat bipolárisként (mániás depresszió) diagnosztizálták, bár jelenleg elutasítja az orvosokat. Majdnem minden nap iszik és füvezik. Tegnap este az 500 fokos sütoben hagyott egy pizzát 5 órán keresztül, és arra ébredtünk, hogy fuldoklunk a füsttol. O a kanapén feküdt beájulva, gondolom, az ivástól. A másik fiam kelt fel és oltotta el a tüzet, még épp idoben. Rendszeresen veszélybe sodorja a család többi tagját kriminális tetteivel. Több szakember is azt javasolta, hogy kérjük meg, hogy költözzön el otthonról. Véleményem szerint az még rosszabb lenne neki. De talán nem. Mit gondolsz? Úgy érzem, nem tudok segíteni neki. Mindent megpróbáltunk, amit csak tudtunk, és sok…
Kedveseink, ez egy kétrészes közvetítés elso része, melyben egy olyan témával és problémával foglalkozunk, mely sok Indigó serdülot érint. A közvetítésnek az Indigók "egzisztenciális krízise" címet adtuk, mivel ez a létezés krízise, melyet sok Indigó megtapasztal tizenéves kora közepétol a végéig.
15-16 éves kor környékén gyakran elofordul, hogy a fiatal Indigó felnott depressziós lesz, vagy neurotikus viselkedést produkál, és destruktív vagy önpusztító mintákat kezd követni. Néha ezeket a mintákat befelé fordítja, ám gyakran egyaránt kifelé is irányul. Ebben az esetben a destruktív energiákat a család többi tagja is érzi és tapasztalja, és a család békéje és stabilitása összetörik. Szélsoséges esetben az Indigó a destruktív mintákat a nagyobb közösségekbe is beviszi, és "problémaforrássá" válik.
Mi, a közvetítok és a spirituális segítségnyújtással foglalkozók, oly sok szülovel találkozunk, akik mély aggódást éreznek, mert nem tudják, mit kezdjenek a destruktív viselkedéssel. Ezek a minták magukban foglalhatják a depressziót, a mentális zavarokat, a droghasználatot, az antiszociális viselkedést, a lázadást, sot az eroszakot is. Sok gyengéd és szereto szülo teszi fel a kérdést: "Miért történt ez?" és "Mit csináltunk rosszul?". Reméljük, választ tudunk adni pár kérdésetekre, és tudunk adni pár vezérfonalat, hogy hogyan kezeljétek ezeket a szituációkat.
Az Indigó lélek és az egzisztenciális krízis
Elsoként, szülokként meg kell értenetek a fiatal Indigó tinédzser lelkét. Ok fejlett létezok, és a lelkük valószínuleg magasabb vibrációs szinten rezeg, emiatt közelebb van Istenhez/a Forráshoz, mint a tiétek. Emiatt van bennünk egy belso érzékelés vagy tudás, ami tudja, ha valami nem jó nekik, vagy nem muködik számukra. Lehet, hogy ezt nem képesek tökéletesen kifejezni, ám a tudás ott van.
Ez különösen akkor tör elo, ha szembesülnek a szabályokkal, eloírásokkal, és az élet egy olyan módjával, amit a társadalom meghatároz. Az Indigó lélek lázad a bezártság és a fékezo erok ellen. Keresi önnön lényegének a kifejezését isteni szikraként, a szabadságban és az örömben. Ám amit kap, az gyakran egy fojtogató és unalmas rendszer, amit "iskolának" hívnak, ami arra törekszik, hogy elfojtson minden individualizmust, és a viselkedés és a gondolkodás hagyományos formáihoz alkalmazkodóvá nevelje oket. Ezt követi a "munka" vagy "karrier", ahol ezek a minták a túlélés formáivá kristályosodnak, ahol bizonyos tevékenységeket pénzzel jutalmaznak. Igen, az Indigó tinédzser vagy kamasz ilyennek látja az életeteket, és oktatási rendszereteket valamint a karriert.
Valóban, az Indigó kamasz és tinédzser rátok néz, a szüleitekre, valamint a közösségre, és olyan embereket lát, akik elvesztették szabadságukat és szenvedélyüket, akik rutinszeru és izgalomtól mentes életet élnek, ami a túlélésen alapszik a pénzkeresés által. Az Indigó azonban tudja, hogy ez NEM az, amiért o a bolygóra érkezett.
Néhány Indigónak megvan az ereje ahhoz, hogy megtalálja saját útját a szenvedélye és egyéni kifejezése felé. Ám sokan teljesen a rendszer csapdájában érzik magukat, és nem látnak jövot önmaguk számára. Ekkor kezdodik az egzisztenciális krízis…
Depressziósak és dühösek lesznek, és talán alkoholban és a drogokban keresnek menedéket. Néhányan elutasítják, hogy iskolába menjenek vagy munkát keressenek. Egyre általánosabb az Indigók között, hogy csak otthon ülnek. Néhány esetben ez a társadalomból való kivonulás különféle szerek használatával és lázadással párosul, ami nagyon boldogtalan otthoni légkört teremt minden érintett számára.
A szituáció kezelése: oszinteség és az én visszatükrözése
A probléma megoldásának elso lépése annak az elismerése, hogy ez nem csupán egy "problémás gyerek" ügye, hanem ez egy csoportos, az egész családot érinto dolog. A nem muködo mintákat követo tinédzser vagy kamasz egy olyan probléma tüneteit mutatja, ami része a családnak, mint egységnek.
A ti - felnottek - viselkedésetek és döntéseitek a közösségben és a materiális kultúrában az okok, melyek a betegségnek és a boldogtalanságnak ezen a mély mintáit teremtették. Döntéseitek mérgezoek a gyerekre nézve, és szükség van arra, hogy ezzel szembenézzetek és elismerjétek. A döntéseitek gyakran számotokra is mérgezoek, ám ti elnyomtátok ezeket a reakciókat, hogy beilleszkedjetek és boldoguljatok. Az Indigó gyermek nem fogja az elfojtás és a szenvedély elvesztésének útját követni, ahogy azt ti tettétek, ám visszatükrözi nektek ezeket a nem muködo minták követése által.
Az Indigó létezo spirituális "küldetése", hogy a rosszul muködo dolgok "tükréül" szolgáljon a társadalomban, hogy ezeket a mintákat valami kiegyensúlyozottabbal és egészségesebbekkel helyettesíthessétek. Hogy ez mi, majd kiderül. Még a változások és az átalakulások periódusában vagytok, és amit a családon belül éreztek, azt egy másfajta életvitel "születési fájdalmaihoz" hasonlíthatnánk. Addig is, a gyermeked üzenete számodra a következo: "Az életformád nem muködik számomra. Én képtelen vagyok így élni." Ahogyan válaszoltok erre, az meghatározhatja jövobeni életútját.
Ne próbáljátok arra kényszeríteni a tinédzsert, hogy beilleszkedjen. Ez csak még több sérülést, még mélyebb traumát okoz. A krízis szituáció azért állt elo, mert a tinédzser nem tudja kommunikálni felétek szükségeit és érzéseit, és kétségbeesett.
Egyszerre van dolgotok egy kétségbeesett és sérült magas vibrációjú lélekkel, valamint egy nem muködo mintákat követo és dühös tinédzserrel. A következo két lépést ajánljuk, hogy kövessétek, ha ilyen szituáció áll elo a családotokban.
1. A fizikai problémák kezelése
Ha a tinédzser drogproblémákkal küzd vagy depressziós, akkor szükség van megfelelo professzionális tanácsadás és kezelés igénybevételére. Ilyenkor mélyen levo boldogtalanság és alkalmatlanságérzet van a háttérben, és szükség van a megszólításukra és a gyógyításukra.
Amikor az Indigó a krízis tüneteit produkálja, akkor nagy mennyiségu fájdalom és sérülés van jelen, amit csak megfelelo segítséggel lehet meggyógyítani. Fontos, hogy megtaláljátok a kello segítséget. Az antidepresszánsokkal és a Ritalinnal való gyógyszerezés nem a megfelelo segítség. Lehet használni gyógyszereket, ám ezt gyógyító és szeretetteljes tanácsadás kell, hogy kísérje.
Sok esetben a családot is be kell vonni a gyógyítási folyamatba.
Kedveseink, ez a jövo társadalmának egy új megértése lesz. Hogy a család egyik tagjának a "problémája" az egész család egyensúlytalansága. Így az egész család gyógyítását és kiegyensúlyozását fogjátok keresni, nemcsak azét az egy tagét, aki az egyensúlytalanság tüneteit mutatja.
2. Pozitív alternatívák biztosítása, a bizalom és a türelem szerepe
Szülokként az a szerepetek, miután kezeltétek a krízis fizikai megnyilvánulásait, hogy pozitív alternatívákat kínáljatok, és hogy bízzatok és legyetek türelmesek.
A világ gyorsan változik. Az Indigók számára egyre kényelmesebbé válik. Nemsokára sok Indigónak már nem kell átmennie a krízisen, hogy eldönthesse, hogyan akarja élni az életét. Nektek, szüloknek, gondoskodóknak és tanítóknak engednetek kell, hogy meghozzák saját döntéseiket. Meg fogjátok tanulni, hogy hogyan bátorítsátok oket, hogy döntéseket hozzanak, és hogy hogyan tudjátok támogatni döntéseiket. Segíteni fogtok, hogy fejlesszék belso szenvedélyüket és a bennük élo tüzet, ha ti is felismeritek és meggyógyítjátok belso szenvedélyeteket és tüzeteket.
Ám most tanuljatok meg gyengédek lenni hozzájuk. És türelmesek. Adjátok át a családot érinto szituációt a Szellemnek és az Angyaloknak gyógyításra és kiegyensúlyozásra, és engedjétek, hogy végbemehessen a gyógyulás, hozzon bármit. Meg fogjátok tapasztalni, hogy a családban mindegyikotöknek változtatásokat kell tenni, és újra kell gondolni életeteket. És ha átadtátok gyógyításra a szituációt, akkor bízzatok benne, hogy bekövetkezik a gyógyulás.
Tanuljatok meg együtt élni az Indigó gyermeketekkel a mindennapokban, és ne a jövojén aggódjatok. Ünnepeljétek a gyógyulását és az eredményeit, még ha ezek csekélyek is ebben az idoszakban. Ünnepeljétek a lényüket - és ne állítsatok eléjük olyan követelményeket és kívánságokat, melyeket valószínuleg nem tudnak teljesíteni.
Értsétek meg, hogy ha olyan gyengédek és szeretetteljesek vagytok, amennyire ezt a szituáció engedi, akkor ok is ilyenek lesznek. Engedjétek, hogy a gyengédség, kedvesség és tisztelet része legyen kölcsönös interakcióitoknak. Ha ez az energia megteremtodik, akkor csodák történhetnek. A gyógyulás csodáját fogjátok megtapasztalni a "problémás" Indigótokban. A krízist úgy lehet meggyógyítani, ha elismeritek, hogy azért van jelen, hogy titeket is gyógyítson és tanítson. Mindaz, amit kérünk, kedveseink, az együttmuködésetek, és a spirituális vezetokbe és az angyalokba vetett bizalmatok. Itt vagyunk, hogy segítsünk!
Harmadik üzenet: "A tudatosság kiterjesztése a hatodik dimenzióba" - Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével
Kedveseink, egy csodálatos ajándékról szeretnénk nektek beszélni, amivel élhettek már, mint fénymunkások. Március 5-e óta, a Paradicsom Háló létrehozása óta lehetové vált számotokra, hogy kiterjesszétek tudatosságotokat a hatodik dimenzióba.
A Föld teljesen rögzült az ötödik dimenziós mátrixában. A bolygó készen áll arra, hogy támogassa az embereket a hatodik dimenziós tudatossággal.
Azok, akik úgy döntöttetek, hogy elfogadjátok az "emelkedést" ebben az idoszakban, hogy így a Hatodik Dimenziós Emberek elso hulláma legyenek, valószínuleg megtapasztaltak néhányat az alábbi tünetek közül:
- Földeletlenség és talajvesztettség érzése. Ahogy a tudatosságotok tovább tágul, olyasmi érzésetek lesz újra, mint amikor megkezdtétek a felemelkedést a Magasabb Tudatosságokba.
- Úgy tunik, mintha az ido még gyorsabban telne, mint eddig. A hatodik dimenzió magasabb rezgésu frekvenciája az ötödik dimenziót "túl gyorsnak" találja, és úgy érzitek, hogy szükség van a "lelassítani" a hatodik dimenzió magasabb rezgésu állapotába. Emlékezzetek a paradoxonra, miszerint minél magasabb a vibráció vagy frekvencia, annál lassabban fejezodik ki a fizikai síkon!
- Eros migrénszeru fejfájások és eros hasi fájdalmak. A hasi fájdalmakat "égo" érzés kísérheti a harmadik és negyedik csakrában, néha az ötödikben is. Ezek az újrahuzalozás tünetei, ahogy az új meridiánok megnyílnak és bekapcsolódnak az energetikai rendszerbe. A homlok csakra és a torok csakra különösen érintett, mint az ötödik és hatodik dimenziós frekvenciák csatornái. A hasi fájdalom akkor lép fel, mikor az alacsonyabb frekvenciák hozzáigazodnak a megnövekedett kundalini áramláshoz a testben, ahogy a hatodik dimenziós energiák összeköttetésbe kerülnek a test energetikai rendszerével.
- Homályos látás, mintha semmit nem tudnál tisztán és élesen látni. Úgy érezheted, mintha a szemeid meggyengültek volna. Ez a homlok csakra változásának és újrahuzalozásának az eredménye.
- Fájdalom a nyakban, amit nyakszirti fejfájások kísérnek. Ez ismét az ötödik és hatodik csakrák közti újrahuzalozás tünete.
- A dimenzióváltás szokásos "tisztulási" tünetei: szédülés, hasmenés, ízületi fájdalmak, émelygés, tájékozódási zavarok, megszakított alvás, kimerültség. Ezek annak a tünetei, ahogy a test alkalmazkodik az új frekvenciákhoz.
- Olyan érzés, mintha álomban élnél vagy léteznél. Az élet egyre "furcsábbnak" tunik. Ez lehet a szinkronicitások és a véletlenek miatt. Vagy azért, mert ahogy egyre tudatosabbá válsz a valóság illuzórikus természete felol, már semmi sem tunik "valóságosnak".
- Az öröm és a játékosság növekedése, a kalandvágy erosödése. Elvégre a hatodik dimenzió a játéktér dimenziója!
- A kreativitás és a szenvedély növekedése, ami sokféle módon nyilvánul meg, mind játékos és örömteli módokon.
- Pszichikus kapcsolódás a delfinekkel, a bálnákkal, a tündérekkel és az elementálokkal… a hatodik dimenzió lakóival.
A hatodik dimenzió ajándéka, kedveseink, a pszichikus és telepatikus képességek növekedése lesz. Egyre inkább tudatában lesztek a Fény Finom Létezoinek, akik a Magasabb Dimenziós Birodalmakban lakoznak.
És tudatába kerültök annak, hogy ok is a "családotok" és "rokonaitok" a Föld bolygón.
Tehát… drága Fénymunkások… ünnepeljétek megérkezéseteket a hatodik dimenzióba. Ez a Magasabb Ártatlanság és Szeretet frekvenciája, a Paradicsom energiája, amivé az Új Föld lesz.
Fordítás dátuma: 2005-03-21